A német egzisztencializmus

Martin Heidegger és Karl Jaspers

Mi jelenthet az, hogy egzisztencializmus? Az egzisztenciáról a Magyar Értelmező Kéziszótárban a következők állnak: "Létezés. Néhány idealista filozófiában: az ember irracionálisan felfogott belső léte, mint az egyedül létezőnek tartott valóság." Az egzisztencializmus tehát a filozófiának az az ága, amely az emberi lét kérdéseivel foglalkozik.

Martin Heidegger (1889-1976) a freiburgi egyetemen folyatott filozófiai és teológiai tanulmányokat. A legnagyobb hatást az életfilozófiai tanok, Kierkegaard és a husserli fenomenológia gyakorolták. 1907-ben ismerte meg a Brentano által írt "A Létező többféle jelentése Arisztotelésznél" (1862) című doktori értekezését. Ezt követően három filozófus, Arisztotelész, Aquinoi Szent Tamás és Suarez a létről íródott tanulmányait olvasta. 1910-14 között olvasta Nietzsche "A hatalom akarása" című művét, Hegel és Schelling, Rilke és Dilthey alkotásait, Kierkeagaard és Dosztojevszkij német nyelvű kiadásait. Az egyéni értékekre felfigyelve látogatta Rickert előadásait. Több kisebb írása jelent meg 1912-14 között, majd 1927-ig semmit. 1915-től Freiburgban volt magántanár, és az ókori görög filozófusoktól Fichtig, Kantig tartott előadásokat.

Elsősorban a külvilág valódiságának kérdésköre érdekelte. Elmélete szerint a filozófia problémái ismétlődnek a világban: "A filozófia, mint az élettől eloldott racionalisztikus képződmény – erőtlen; a misztika, mint irracionális megélés – céltalan." Heidegger szerint az egyetlen tanulmányozásra alkalmas probléma a lét. A lét, amely sokak gondolata szerint a legüresebb, legáltalánosabb fogalom, sokak szerint pedig a legteljesebb fogalom. A lét teljes megértése nagyon nehéz feladat, meghatározása pedig lehetetlen. A lét általánossága nem az élők legfelső csoportját a nemek és fajok szerinti fogalmi tagolhatóság értelmében. Az a nem általánossága. A lét magától értetődő fogalom. Ennek ellenére a lét megértése még homályos előttünk.

Mi a lét? Látható-e a lét? Amit látunk, szemünkkel tapasztalunk, az a létező. A létező "van", és megilleti őt a léte. Mégsem találjuk ezt a létet a létezőn belül. De akkor hol van? Mikor és kinek nyilvánul meg? A kirándulónak, mikor egy magas hegyről szemléli a táj szépségeit? Vagy a kőművesnek, aki ezen a tájon házat épít? Heidegger műveiben ezekre a kérdésekre keresi a választ a filozófiatörténeti hagyományt is kérdőre vonva. Munkásságának első szakasza a fundamentológia, második, 1946-tól kezdődő korszaka a történet- és kultúrfilozófia, az utolsó a misztika jegyében telik. Ez jelzi, hogy életműve nem egységes, és az ateista beállítottság sem terjed ki egész életére. Főbb művei: Lét és idő (1927.), Mi a metafizika? (1929.), Kant és a metafizika problémája (1929.), Zsákutcák (1950.), A lét kérdéséhez (1956.), Útban a nyelvhez (1959.), Nietzsche (1961.):

A Lét és idő a lét kérdéseit feszegeti, arra választ keresve. Az ember a lét "őrzője", "pásztora". A létből a lét értelméhez érkezünk. Melyik létezőből lehet kiolvasni a lét értelmét? Az ittlét, a jelenvalólét teszi fel ezt a kérdést. A jelenvalólét maga a létező, a saját belső valóságát érzelmileg, valótlanul megélő és szemléletileg megragadó ember. Heidegger szerint az egzisztencia fogalma azt a létet jelöli, amelyhez a jelenvalóét így vagy úgy kapcsolódhat, és mindig kapcsolódik is. Evvel a definícióval Heidegger átalakította az exzisztencia-esszencia fogalompárt. Az egzisztencia csak a jelenvalólét életmódjára vonatkozik. A jelenvalólét alapvető meghatározója a létmegértés. A világ a létezők összessége. Az egységes fenomén a "világban-benne-lét" elvégzi az elemzést a világról. Ez az jelenti, hogy az ember nem elsősorban elvontan viszonyul a világhoz. Az ember közvetlenül a környezeti világban tartózkodik. A világ és az ember között kölcsönhatás van. Ezt mutatja a gondozás, a tevékenykedés és a körültekintség fogalma. A világ a szubjektum számára a kézenlevőség állapotában van. A "világban-benne-lét" az ember alaprendszere. A "benne-lét" első alapvető szerkezete a hangoltság, az a mód, ahogyan a világban látom magam, ahogyan a világhoz "hangolódom". A második struktúra a megértés. Ez képessé teszi az embert lenni. A kijelentés a megértésben gyökerezik. Fokai: 1. A felmutatás a létezőt önmagában láttatja jelenvaló voltában. 2. A predikáció egy szubjektumnak a predikálás általi definiálása. 3. A közlés. Ez vezet a beszéden alapuló nyelvhez. A beszéd a másokkal való együttlét kifejezője. Az "én" feleleveníti a szubjektum fogalmát, viszont a világ nélkül nem lehetne erről a szubjektumról beszélni. A másokkal való "együtt-jelenvalóét az ember létállapota, így a jelenvalólét világa a közös világ. Ám a másokkal való szembenállás és a jelenvalólét másokkal való alávetettség is létállapot. Ebben az állapotban mások döntenek az egyén kilátásai felől. Mások üressé teszik létét. A "világban-benne-lét" alanya az ember, és ő határozza meg a "világban-benne-lét" definícióját. Az hiteles lét a "halálhoz mért lét". A halál a hiteles lét teljessége volt Kierkegaard és Rilke véleménye szerint is. A halál egy abszolút individualizáló "tevékenység", az ember rájön, hogy nem pótolható. A hiteles "lennitudás" azt jelenti, hogy az ember az, amivé válhat. A jelenvalólét elsődlegesen lehetséges-lét. Az emberi személyiség alapja a szabad választás, mert végül is, bizonyos szinten mi döntjük el, hogy milyenek leszünk. Egy kicsit elvont példával élve: a kisgyerek dönti el, hogy szereti-e a spenótot vagy nem. Ez által ez is az egyik tulajdonsága lesz, hogy megeszi-e a spenótot. Itt jön be a képbe a mindennapiság, amit úgy is definiálhatunk, hogy a születés és a halál közötti időszak. De a jelenvalólét mindennapisága magában hordozza a lét unalmasságát is. A jelenvalólét "időbeli"; lét az "időben". "A jelenvalólét történetiségének analízise megkísérli, hogy megmutassa: ez a létező nem azért "időbeli", mert "a történelemben áll", hanem fordítva, csak azért egzisztál történeti módon, s csak azért képes egzisztálni, mert léte alapjaiban véve időbeli." (Lét és idő. 72. §). Az élettelen és az élő természet folyamatai is időn belüliek. "A halált mindenkinek önmagának kell magára vállalnia." A halál a létező fenomén. Az igazi fenomén a gond; a lelkiismeret, a szorongás a létezés alaprendszerei. Az igazság teszi az ember számára hozzáférhetővé a fenomént, Az igazság csak addig létezik, ameddig a jelenvalólét is létezik. Az igazságot az emberi léttel kell összekapcsolni. A halál a jelenvalólét létmódja. Életünk vége, amit a halállal jeleznek, a vég-felé-tartó lét, a halálhoz mért lét. Az ember szorong a haláltól, nem fél tőle. Ez a két fogalom mást takar. A félelemnek mindig van meghatározott, kézzelfogható oka: pl.: a kisgyerek fél a televízióban látott szörnytől. A szörnyet meg lehet fogni kézzel, a gyerek értelmezése szerint. Ellenben a szorongás nem konkrét valamitől van,  hanem a semmitől. "A szorongás mitőljét az jellemzi, hogy a fenyegető sehol sincs." (Lét és idő 40 §). Így már az ember nem a teljesség, hanem a semmi. A lét a semmibe van beágyazva. A legvégső lehetőség a halál.

Heideggernél az emberiség története egy metafizika előtti és egy metafizika utáni korra bontható. A korszakok határát először Descartes, majd a preszókratikusok jelentették. A határt az jelzi, hogy az ember kapcsolata megszakadt az őseredettel.

Karl Jaspers (1883-1969) a heidelbergi és a bázeli egyetem professzoraként tevékenykedett. Főbb művei: Filozófia (1932.), Egzisztenciafilozófia (1938.), Bevezetés a filozófiába (1969.).

Kiindulópontja a kezdet és a vég kutatása volt. A tudományok csak a megtörtént dolgok vizsgálatára képesek. Az emberi értelem korlátozottsága miatt az ember nem képes felfogni Isten és a lét értelmét. Nem képes felismerni. A világból sok pici ugrással emelkedhetünk fel a léthez. A filozófia feladata, hogy ezeket az ugrásokat végrehajtsa. A létet csak átélni lehet, fogalmilag megismerni nem. Az ittlét a létezés lehetősége csupán. Az egzisztenciafilozófia lényege az, hogy az ember dönthessen a sorsa felől. Létezésről csak a természetfölöttiségre való fordulás esetén beszélhetünk. Létezés, szabadság, természetfölöttiség, Isten. A létezés felemelkedik a misztikus Egyhez, a léteredethez. Viszont az istenség nem lép elő rejtekhelyéről. A filozófia Isten rejtjeleinek az olvasására szolgál. A lét csak a hittel közelíthető meg.

A két filozófus gondolatrendszere hasonló, ám rejt magában különbségeket. Jaspers, mikor a lét értelmét vizslatta, Istent is "szereplővé" tette a lét folyamatában, evvel szemben Heidegger nem. Jómagam Jaspersnek adok igazat, hiszen az élet valahol az Istennél kezdődik el, és ott is ér véget. Pontosabban a földi része. Aztán hogy utána mi lesz. Azt senki sem tudja, s talán ezért szorongunk a haláltól, mert nem tudjuk, milyen lehet az utána lévő "lét". Talán ezért nem tudjuk megérteni a lét fogalmát.

Felhasznált irodalom:

  • Dörömbozi János: A filozófia története és elmélete II. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1994.
  • Martin Heidegger: Lét és idő (Fordította: Angyalosi Gergely, Bacsó Béla, Kardos András, Orosz István, Vajda Mihály.), Gondolat, Budapest, 1989.
Budapest, 1999. április 23.  Törley Gábor