Az Élet

Álmodom egy új világról,
Hol a Barátság a jelszó
Tűz fog égni minden szívben
Mindenki közt, békességben

De a rosszak próbálkoznak
És ha gyengére akadnak
Nincs menekvés, nem futhatsz el
Lelkedet már elvesztetted

Tudjátok: az élet nehéz,
Mint a hegy, ki az égre néz
Az alja még nem meredek
Följebb van az igazi hely

Általában ott vesznek el,
Hol már egyre nehezebb lesz
Ők a jó útról letérnek
S eltűnnek ők a sötétben

Akik elértek a csúcsra,
És kiállták a próbákat
Reájuk vár az új világ
Miről nem is álmodtak tán

Bár a világ most nem túl szép
De még fennáll a jó remény
Egyre több a küzdő szellem
S a küzdelmet ne adjuk fel!

Álmodom egy szép világról
Ahol immár béke honol
Csak akarat kell semmi más
Higgyünk és álmodjunk tovább!

Legyél a barátom!

Mi a barátság? Vajon mi az?
Egy kötelék, mely összetart
Egy erős híd, amely két ember
szövetségét köti össze.

Kössünk mi is szövetséget
Erős hidat építsünk fel
Legyünk mi is jó barátok
De akkor, ha te is akarod.

Szeretnélek megismerni
Rólad minél többet tudni
Segíts ebbe te is nekem
A szövetséghez két ember kell!

Nem vagyok se erős, se szép
De a lelkem tesz erőssé
Fogadj el úgy, ahogy vagyok
Külsőleg csak ennyit tudok.

Beszédhibákkal küszködöm
Énnekem ez nem nagy öröm
Sok hibával beszélek én
Pedig sok jó dolgot mondanék.

Ha tőlem kérsz segítséget
Tudásom szerint segítek
Legyen az bármilyen dolog
Előtted mindig nyitva állok.

Ha gondok gyötörnek téged
Áruld el, velem beszélhetsz
Nagy titkaidat megtartom
Senkinek el nem árulom.

Kérlek, mondd el majd egyszer,
hogy rólam mi a véleményed
Bármit mondasz, elfogadom
Hibáimat kijavítom.

Mi a barátság? Most már tudod
Menjünk mi is ezen az úton
Segítsünk egymásnak mindenkor
Jóban, rosszban akármikor.

Bocsáss meg!

Hibát követtem el
Kérlek bocsásd  meg ezt nekem
Tudom csaltam, s mondd meg nekem
Hogy fogok nézni a szemedbe?

Bocsásd meg nekem hibámat
A legrosszabb dolgot csináltam
Bocsáss meg nekem, bocsáss meg!
Szégyenemben elsüllyedek.

Még egy esélyt adjál nekem
Szégyenemből hadd jöjjek fel
Nem akarok beleveszni,
Még több hibát elkövetni.

Nagyon nagy hibáim miatt
Ne utasíts engem vissza
Ha pedig visszautasítasz
Lelkem teljesen szétroppanna.

Nem szeretném elveszteni
Azt, ki a barátom kezd lenni
Barátságod elvesztése
Teljesen lesújtana engem.

Hibát követtem el
Kérlek, bocsáss meg nekem
Több hibát tilos elkövetnem
Ígérem neked, ígérem.

Búcsúvers

Kék volt az ég,
Minden, mi élt
Sütött a nap
Nagy sugárral

Egy olyan helyen,
Hol tán volt Isten
De jött egy nap
S összeroppant

erős lelkem,
S összeestem
De felsegített
Néhány ember

Búcsúzom tőletek,
Ti jó emberek,
Ti barátaim,
Jó társaim,

Elhagyom e helyet,
Benne szerelmemet,
Eddigi életem,
Erős vértemet,

Fáj a búcsú,
Fáj, és nagyon szúr,
Fáj az elvesztés,
Fáj a tévedés,

Fáj az igazság,
Fáj, mi nem igaz már,
Fáj a csalódás,
Fáj minden más.

El ne vesszetek,
S ne adjátok fel,
A jóért harcoljatok,
Tudom, hogy tudjátok!

Búcsúzom tőletek,
Titeket szeretlek,
Emlékezzetek rám,
Még látjuk egymást!

Parányi Érzések Csokra

Volt egy olyan hely,
Hol megismertem sok embert.
Megtudtam, hol vagyok,
S talán tudom, ki vagyok.

Megtudtam sok jót,
Ám de a rossz is közbeszólt,
Láttam háborúkat,
És nagy villanásokat.

Láttam békülést,
Új ismeretségre törést,
Új kapcsolatokat,
Új szebbnél-szebb arcokat.

Kérded, hol vagyok?
Egy hajón, mely néha inog,
De van egy legénység,
Ki sok-sok dologra kész.

S kérded, ki vagyok?
Nem több, mint inas a hajón,
Nem sokan ismernek,
Hisz' nem rég jöttem ide.

De aki ismer,
Sose bánja meg, ezt hiszem,
De jegyezzétek meg:
Senki sem tökéletes.

Volt néhány ember,
Kikkel sokat beszéltem,
Mondták, hogy nekik sem jó,
Hallgassátok meg tanácsom:

Ha valaki halk,
Az nem egyenlő a rosszal,
Ismerjétek meg őket,
Hisz' bennük is van szeretet

Ismerjétek meg
a kis, külső embereket!
Ők már nagyon szeretnék,
Hogy őket is szeressék.

Egységet nektek!
Erre is törekedjetek.
Szeretlek titeket.
Mindig veletek leszek.

A Fehér Csoda

Ha téli égen fenn van a hold,
A hóban csillogó kék fény volt,
Téged látlak minden éjjel,
Kék szemedet az ég tükrében.

Hóban a nyomok nem látszanak,
Minden csöndes, és üresség van,
- Gyere - mondtad -, s elindultunk,
S nyomainkat a hóban hagytuk.

Követtem csöndes nyomaidat,
S éreztem, egyre közelebb vagy,
De szörnyű látvány tárult elém,
Vércseppek a hó tetején.

- Mi történt itt? - kérdezem -,
Mi lehet ez a nagy szörnyelem?
- Háború van, s ez egy olyan hely,
Honnan elveszett a szeretet.

Segíts ezeken a helyeken,
Találd meg itt a szeretet,
Hisz' mindenhol van, s megtalálod,
Csak keressed, és máris látod!

 Legyél mindig a béke híve,
Ne menj be háborúk mélyére,
Csak olyan cél mellett harcolj,
Miről biztos' tudod, hogy jó!

Tovább mentünk a fehér havon,
S követtük a holdvilágot,
Csöndes volt a táj körülöttünk,
Nem mozdult semmi, csak mi mentünk.

Egyszer csak nagy fény tárult elém,
És tovatűnt a nagy sötétség,
Fényár támadt, s ez olyan volt,
Elmondani nem tudom.

Egy fát vett körül sok ember,
Mindannyian énekeltek,
Fehér fényben lévő arcok,
S egyszer csak ismert hangot hallok.

Megtaláltam a hívó hangot,
Egy szép, szőke lánytól hangzott,
- Hol vagyok - kérdem -, Mi ez a hely?
S õ válaszolni ekképp kezdett:

- Látod itt ezt a fenyőfát?
Tűleveleit hó járja át,
Ez itt a Fehér Csoda,
Mely nálatok a karácsonyfa.

Nálunk ez a legnagyobb ünnep,
Mely nálatok is van minden évben,
Ez a szeretet ünnepe,
Mit nálatok sokan elfeledtek.

Õ beszélt, beszélt - én hallgattam,
Felnéztem a fenyőfára,
Fehér színe aranyban égett,
Szép ágain harangok csüngtek.

Téli égen, ha fenn van a hold,
Mindig látom, hogy akkor mi volt,
Szívembe' laksz most is, érzem,
Nem feledlek el többé téged.

Süt a nap...

Süt a nap, hiszen nem főz,
Nem szűcs õ, nem is őz,
A higanyszál már húszat mutat,
Az egér éppen sajtért matat.

Ma lesz biz' az Iskola Nap,
Imre bácsi bizony nem pap,
De ott fog ülni a teremben,
Piros színű karosszékben.

Zajlik majd az előadás,
Mint jégtábla a téli Dunán,
Meghajlás, majd tapsvihar,
Mikor énekel majd a kar.

Ez bizony az út'só versszak,
Magas tölgyfán érik a makk,
Ritka név ám a Csenge,
Legyen akkor, tehát vége!

Láthatatlan Lány

Vártalak, Láthatatlan Lány
Kéklő árkádok alatt,
Ki vagy Te - ez biz' nagy talány -
Milyen vagy a Nap alatt?

Te láttál, szemed rám vetült,
Belenéztél szemembe,
S mikor egy galamb felrepült,
Mentél a messzeségbe.

Tudtam, írtad, hogy ne legyek
haragos, ha nem sikerül
Elém jöttek a gond-hegyek,
Csúcsain kérdőjel ült

Ám a kérdőjelek szűntek,
Mikor leveled olvastam,
A lelkem sebei tűntek,
Mikor az igazságot láttam.

Köszönöm őszinteséged!
Ez az, ami sose' baj
Fehér galamb lassan repked,
Békét hozván, nem zsivajt

Béke legyen Veled, s velem,
Fehér galamb, szállj az égben!
S mit hoz majd a Történelem?
Csak egy helyen tudják: az Égben.

Az év Ünnepe

Szép, szentséges karácsony éj,
Mikor elmúlik minden kéj,
Minden szív egyszerre dobban,
S a gyertyák lángja fellobban.

Neked szól tollam e verse,
Kivel egy érzés köt össze,
Kire sokat gondolok én,
Főleg a szeretet Ünnepén.

A hulló hópehely hideg,
Az ünneplő lélek meleg,
Bíz Te is benne lakozol,
S egy csengő szól a fa alól.

Kívánok boldog Karácsonyt,
A fára mézeskalácsot,
Szeretetteljes Ünnepet,
A hidegben meleg kezeket!

Gyere el, szentkarácsony éj,
Üzend mindenkinek: Ne félj!
A kéz legyen a szív melegén,
S öleld meg Őt az év Ünnepén!

Ismeretlen költő - Törley Gábor

Vége?
Döntsd el!

Egy francia kávéházban üldögélve,
Mikor a szél már nem suhogott,
Barátommal csendes fényben beszélgetve...
A csapat valahol zsibongott.

A fejemben ezer gondolat zsongott-bongott,
Sok össze is ütközött talán,
Az Õ elvesztésük most az eszembe jutott.
S csak egy kép lóg az Emlék falán?

Átlátunk-e lelkünk törékeny sóhaján?
Vajh, látjuk még őket valaha?
Egymás mellett haladva az Élet útján
Elnyeli őket az éjszaka?

Milyen lehet a barátság szép hajnala,
Borult ég, ha nincsen napsugár,
Ha nem nő ki a dal kék színű virága?
Kiürül hát végül a kaptár?

Hisz Õ volt számomra az éltető nektár,
Méhecském megtalálja-e azt,
ha kereste, de meghalt az összes futár,
és elveszítjük az összes kamaszt?

Megtaláljuk-e a hőn áhított vigaszt?
Emlékezne ránk hatvankét szem?
Mi ez az érzés, mely oly sok kérdést fakaszt?
A sok kérdést én nem szeretem.

Búcsú végül örökre? Nem, remélem nem.
Itt, hol leéltem létem felét,
Sok barátom volt, és még Őt is ismerem.
Írjuk fel a barátság nevét,
S ne feledjük a virág jelét!

Szabó Benedek - Törley Gábor: Búcsú Kincsesbányától
Az Ohio című dal dallamára

Elmúlt egy hét, egy hosszú hét,
A parton fogtuk egymás kezét,
Vár ránk a tó, és Kincsesbánya,
Téged is hív a tábor hangja.

Megmondtam én, itt jól leszel,
A sok chipsből bizony jót eszel,
Vár ránk a tó, és Kincsesbánya,
Téged is hív a tábor hangja.

Megkértem én, szép kedvesen.
Hadd altassak, de azt nem lehet,
Vár ránk a tó, és Kincsesbánya,
Téged is hív a tábor hangja.

És amikor itt beléptem,
Sok gyermeket bizony megleptem,
Felkiáltott: Kérlek, ne csikizz!
De csikiztem, Te meg ne bulizz!

Éjfél után mentem ágyba,
Miért nem alszom, ó én ostoba,
Mert dumálnak éppen fölöttem,
S nem jön álom fáradt szememre.

Zabáltam én, össze-vissza,
De szerencse, nem jött vissza,
Szegény Benedek, õ beteg lett,
De túlélte ezt az esetet.

A zöld füvön ment a labda,
Berúgtuk mi azt a kapuba,
De nem rúgtunk sajnos be,
Mert rajtunk volt Ancsa néni szeme.

Lenn Velencén volt két buli,
A víz alá kellett lebukni,
Aki nem bukott, azt lenyomtuk,
Lett is ebből elég sok bajuk.

Számháború, marha jó lett,
Meghaltak mind, kik ránk néztek,
Zöld szám bizony nekünk ingyenes,
Lett is ebből balhé termetes.

Dizsi is volt, nem is egyszer,
Gábor nyomta király mixekkel,
Ott táncoltunk, mint sok majom,
De lassúzni nem volt párom.

Ó, a szobák, nagyon rendesek,
Volt is vizit minden reggel,
Lányok nyertek, ó mily csalás!
Pedig nekünk volt a legszebb szobánk.

Gyilkos voltam, öldököltem,
Gyanakodtak de túléltem,
 Minden szobából egyet meghagytam,
Hogy sok csoki legyen miattam.

Búcsúzunk már, el kell mennünk,
Ide többé már nem jöhetünk,
Itt véget ér a mi kis dalunk,
Sziasztok hát, ennyit mondhatunk!

A Terepjárók dala

Nincs szükségünk négy kerékre, túl sok az nekünk,
Kétkerekű járgányokkal jókat gördülünk,
Tavasszal vagy nyáron, ősszel, ó, mindenki él,
De az se vág a falhoz minket, ha megjön a tél.

Márciusban békát mentük, gumikesztyűben,
2-es főút árkaiban, tocsogó vízben,
A sofőrök horkolnak a másik oldalon,
És nem találunk békakirályt, én azt gondolom.

Van egy jó hely, Zalaszántó, hol van egy iskola,
Ha az ember késlekedik, bezárják oda,
De ha kiengedik, jutalomból többet ehet:
Vacsorára kétszer kaphat gulyáslevest.

Lepkevadász barátunkkal csatornát tömünk,
Ásó, kapa, nagyharang - mi felszerelkeztünk,
Bányatóban titkos fürdés - ne szólj anyának!
Visy pedig mintát gyűjt a pályázatának.

Nem félünk a parkőröktől, éjjel tüzelünk,
Szúnyogcsípős alvás után, a nappal felkelünk,
Jöhet akár IFA is, vagy ipari szalonna,
És az se fogja kedvünk szegni, ha nem jön Madonna!

Kalandmester izzadozik a kalandja felett:
Xan-nak az a hobbija, hogy lovakat fest,
Shark of York, a Dreina lovag, elmond egy imát:
Meddig van még manapontja, a rézangyalát!

Krisztinek a kedvenc lovát úgy hívják: Lepke,
Hogyha nem tudsz még repülni, tanulhatsz tőle,
Ha álmos vagy, menj Karcsi bá'-hoz, a futószárnál vár,
Álomölő vágta után Te sem alszol már!

Nyomdahibás daloskönyvből jókat dalolunk,
Csókot kérünk egy rózsától, de sajnos nem kapunk,
Tizenhat tonnát raktam, ennyii fért belém,
És az elsõ villamos már elindult felém.

Szilveszterkor Ági néni bulit rendezett,
A fürdőben Andris bácsi szépítkezett,
Skót táncházban táncoltunk, s nem volt rajtunk szoknya,
Majd hat harminckor elaludtunk Luc Bessonra.

Gyere velünk, ne bánkódjál, hiszen kék az ég,
A Karinthy Frigyes utca sarkán találkozunk még,
Magyarország minden tája jó hely nekünk,
S ha tudod már ezt a dalt, hát énekeld velünk:

Terepjárók, azok vagyunk,
Hegyre, völgyre felcaflatunk,
Terepjárók, ezek vagyunk,
S csak a Csúcs-csoki az egyetlen vágyunk!

Kicsik, nagyok, együtt vagyunk,
Az életkorral nincsen bajunk,
Terepjárók, ezek vagyunk,
S csak a Csúcs-csoki az egyetlen vágyunk!

Márciusi eső

Március első napján esett az eső,
Ütemesen verve a házak tetejét,
Csak ködös felhőt látott a korán kelő,
Mikor álmosan megdörzsölte a szemét.

Álmába visszamenekült volna talán,
Mint akit ezer vasvillával üldöznek,
Nem fekszik vissza, áll szobája padlatán,
Míg az ablakon kopognak a kis cseppek.

Március elsején fényes volt a beton,
Kicsiny tócsák születtek az eső nyomán,
Fáradtan, gitárjával indult az úton,
Sok kis vízesés csordogált le kalapján.

Nem ilyen Tavaszt várt, hisz a madarak
sem dalolnak zöldellő fák magasában,
Csak csendesen, ázottan-fázottan várakoznak,
Bízva az életet adó Napsugárban.

S ha előbukkan a Nap, s a Tavasz eljő,
Melege felszárítaná-e az esőt?
Előbújik-e a bimbódzó rózsatő?
Elmondhatja-e Neki, hogy szereti Őt?

Néma völgy

Rozsdás ladik hasítja a tó kék tükrét,
Kis hullámokat vetve a víz felszínén.
Egy madárka búsan dalolja énekét,
Hangja messze tovaszáll a völgy vidékén.

Siratja a fákat, amiken egykoron
sok társa dalolta az erdő víg dalát,
Mostanra nem maradt más, csak sötét korom,
Pernyék hordják már a holt virágok porát.

Halott illatot repít magával a szél,
Élettelen felhőtornyokat sodorva
az erőtlen Nap elé, s susogva beszél
a szellemek hangján, síri csendet hozva.

Néma a völgy, csak néhány itt-ott füstölgő
fa-roncs szövi a sötét halottas ruhát,
S ezt mondja a fekete füstköd röhögő
arca: Csak egy csikk okozta a galibát!

Mi hajdanában frissen virágzó rét volt,
Mára a tűz égő martalékává lett,
Hol a szomorú fűz a tó fölé hajolt,
Most nem láthatsz mást, csak halott szürkületet.

De a tó megvédte a kicsiny szigetet
a tűz halált hozó, égő karmaitól,
Visszahozhatja még a szép reményeket,
Bizony megmentheti az örök haláltól

a néma völgy fáit, kedves madarait.
Itt még zöld a fű, és egy madár énekel,
Várva az új élet kibújó csíráit,
Várva, míg a szép, új, meleg Nap fel nem kel.